A II. Egyetemi Tenisz Kupán a Muskétás Teniszcentrumban idén már több mint százhetvenen léptek pályára. A profi férfi kategóriát Tamás Bence, a nőit pedig Punyi Anna nyerte. A résztvevők számára fontos a civil karrier, a tenisztől azonban egyikük sem szeretne megválni.

Női profi díjátadó: Zöldi Alíz, Punyi Anna, Szűcs-Villányi Ágnes és dr. Mészáros Anett

 

Gy. Szabó Csilla írása (tenisz-palya.hu) *A Muskétás Teniszcentrum adott otthont a hétvégén a II. Egyetemi Tenisz Kupának, amelyet idén is a Magyar Egyetemi-Főiskolai Sportszövetség (MEFS) valamint a Budapesti Egyetemi-Főiskolai Sportszövetség (BEFS) rendezett. A két nap alatt most már közel százhetven induló mérte össze tudását a profi, az amatőr, valamint a különböző oktatói kategóriákban. Ez pedig azt jelentette, hogy a tavalyi százötvenes létszámhoz képest tovább bővült a mezőny.

− Az egyik legnagyobb problémát a helyszín megtalálása jelentette, hiszen közel kétszáz teniszezőt két nap alatt lejátszatni nem kis feladat, ehhez bizony kellő számú pálya is kell – beszélt a nehézségekről Szamos Gergő a torna versenyigazgatója, aki már tavaly is főszervezője volt a kupának, korábban pedig a budapesti teniszező egyetemisták számára teremtett játéklehetőséget. – Tavaly nagyon gyorsan betelt a létszám, idén szerencsére kicsit nagyobb mozgásterünk volt, hiszen itt, a Muskétáson nyolc pálya állt a rendelkezésünkre. Persze így is csak egy-egy szettet engedélyezhettünk a párharcokra, az amatőr férfi kategóriában ugyanis például nem kevesebben, mint 82-en léptek pályára. Ez persze kellemes öröm, mint ahogy az is, hogy láthatóan emelkedett a meccsek színvonala is.

A MEFS főtitkára, Juhász Péter, hivatalba lépése óta fáradozott azon, hogy a tenisz visszatérjen a hazai egyetemista sportélet körforgásába, s nem fogadta el azt a magyarázatot, miszerint a 2018-ban hét résztvevővel rendezett országos bajnokság azt bizonyította, hogy nincs igény a sportág versenyeinek megszervezésére. Kétségeit személyes tapasztalataira alapozta, az egyetemi vezetőkkel folytatott beszélgetéseiből ugyanis az derült ki, hogy kétharmaduk teniszezik. Így került sor tavaly az első nagy sikerű, idén pedig a még népszerűbb második egyetemi kupára.

 

egyetemi profi ferfi harmadik balogh balint juhasz peter szakacs oliver 2022Juhász Péter a bronzérmes Balogh Bálint (balról) és Szakács Olivér (a kép jobb szélén) társaságában

 

− Közben persze más is történt, hiszen a májusi MEFOB Fesztivál programjában, közel hetven indulóval már a tenisz is szerepelt – tudtuk meg Juhász Pétertől, aki továbbra is szívügyének tekinti a sportág népszerűsítését a hazai egyetemi sportéletben. – Ami a kupát illeti, azért ragaszkodtunk idén is december első hétvégjéhez, mert ezzel is hagyományt szeretnénk teremteni, mindenki jó előre beírhatja a naptárába ezt a programot. Bár az MTSZ jóvoltából tavaly a Nemzeti Edzésközpontban is jól sikerült a verseny, a Muskétás Teniszcentrumban a pályák egymás melletti elhelyezkedésével a közösségi élmény is teljessé vált. Nekünk pedig ez utóbbi is célunk, nemcsak a sportolási lehetőség biztosítása. Idén például már közös vacsorával is készültünk, szombat estére megfőtt a finom gulyásleves is. Idővel nemcsak a játékosokra és a közeli hozzátartozókra szeretnénk számítani, de minél több szurkolóra is. Jövőre a két nap alatt megpróbáljuk maximálisan kitölteni majd a nyolc pályát. Az érdeklődést látva, szerintem ez nem lesz túl nehéz feladat.

Az egyetemi sportvezetőtől megtudtuk, hogy a 185 ezer nappali tagozatos hallgató közül körülbelül ötezer sportol versenyszerűen.  A MEFS pedig nem utóbbiakat, hanem a fennmaradó 180 ezret szeretné minél többször mozgásra bírni. Ebben a szándékban pedig igen nagy szerepet szánnak a tenisznek is, lévén az oktatók körében ez az egyik legnépszerűbb sportág.

A férfi profi kategóriában igazán jó meccsekre került sor szombaton késő délután. A torna elsőszámú kiemeltje, a tavalyi ezüstérmes Balogh Bálint, az elődöntőben a későbbi győztes Tamás Bencétől kapott ki, mégsem volt szomorú, hiszen az ELTE jogi karán folytatott tanulmányai miatt a december hónap sokkal inkább a könyveké, mint a teniszütőé.

− Alig edzettem, mert most bizony nagyon sok tanulnivalóm van, úgyhogy az éremnek is nagyon örülök – jelentette ki Balogh Bálint, aki számára a nyári időszakban továbbra is a tenisz a legfontosabb, a Siófoki Spartacus együttesével idén is a legjobbak között, vagyis a Szuper Ligában szerepelt. – Ezen a tornán nagyon jól kezdtem, a harmadik meccsre azonban teljesen szétesett a játékom. A januári vizsgák után azonban ismét lesz időm a gyakorlásokra, s akkor tornákon is indulok majd. A Szuper Ligában azért ment jól a játék, mert előtte volt egy hónapnyi felkészülési időm, még külföldön is csapatoztam. A jogi egyetem persze nem könnyű és egy hosszú szakmai gyakorlat is vár még rám, ezért nem tudom később mennyi időm marad majd a teniszre. De hosszú távon semmiképpen sem szeretném elengedni kedvenc sportomat, amelyet hatéves korom óta űzök.

 

egyetemi profi ferfi tamas bence 1 nadasy gergely 2 2022Tamás Bence és Nádasy Gergely

 

A műszaki egyetemista Tamás Bence nem akármilyen kísérettel érkezett a Muskétás Teniszcentrumba, hiszen az Alfa Tenisziskola 15 éves játékosa, Baleja Konor drukkolta végig a meccseit. A Jilly Ádámmal és Nagy Botonddal idén F16-os csapatbajnokságot nyerő fiatal a döntő után nem is titkolta elégedettségét:

− Nagyon büszke vagyok a mesteremre, nagyon jól játszott. S mivel a hétköznapokban velünk edz, egy kicsit én is sajátoménak érzem ezt a sikert.

Tamás Bence ugyanis a Grand Slam parkban edzősködik szabadidejében, a „nagyfiúk” fejlődését edzőpartnerként segíti. Ezen a hétvégén azonban megcserélődtek a szerepkörök, és a tanítvány adta a tanácsokat mesterének. A többiek csak azért nem lehettek itt, mert ők éppen a korosztályos mesterversenyen küzdöttek a Nemzeti Edzésközpontban.

− A fiúknak hála, elég jó formában éreztem magam, egyedül a kondimtól tartottam egy kicsit, hogy talán nem bírom majd a végéig – mondta Nádasy Gergely legyőzését követően Tamás Bence, aki éppen ezért örült is annak, hogy csupán egyetlen szettig tartottak a mérkőzések. Játékos koromban igen sérülékeny voltam, ezért nem lehettek profi álmaim, és inkább az amerikai egyetemi bajnokságban gondolkodtam. Meg is próbáltam, de nem igazán jött be, ezért fél év után hazajöttem. Itthon jól érzem magam a Műszaki Egyetemen, a Grand Slam Parkban pedig örömmel segítek be edzőként. Idén végzek, még nem tudom pontosan hogyan tovább, de a tenisz biztos, hogy örökre az életem része marad.

A profi női kategóriában is egy a teniszpályákról jól ismert játékos nyerte az aranyérmet, mégpedig Punyi Anna. Ő Debrecenben másodéves fogorvos hallgató, s idén tagja volt az ottani Szuper Ligába feljutó női együttesnek is. Hét közben ez utóbbi társasággal szokott tréningezni, a hétvégéket azonban többnyire itthon tölti, Budapesten. Ilyenkor, ha ideje és a sok tanulnivaló engedi, akkor édesapja, Punyi Gábor Kőér utcai klubjában gyakorol.

− Igazából nyáron tudok csak a PG-ben rendesen edzeni a többiekkel, szorgalmi időszakban többnyire a könyveket forgatom. Most is sokat gondolkoztam azon, hogy egyáltalán elinduljak-e, mert még karácsony előtt le szeretnék anatómiából vizsgázni, úgyhogy van mit tanulnom. Nem voltam igazán játékban, de örülök, hogy végül elindultam. Egy napnyi szünetre és mozgásra nekem is szükségem van. Holnaptól jobban megy majd a memorizálás is – összegezte a tornával kapcsolatos érzéseit Punyi Anna, aki a jövőjét ugyan fogorvosként képzeli el, ám a többiekhez hasonlóan a teniszre örökre az élete szerves részeként tekint majd. Ha másképp nem, hát a kicsik melletti alkalmi segítőként, amelyben eddig is sok örömét lelte. S ez vélhetően később sem fog változni.

 

egyetemi versenybiro munkaban 2022Munkában Droppa Erika versenybíró

FaLang translation system by Faboba

teniszlexikon – rendelje meg itt online

Pályakereső