Nagy Adrienn első egyéni felnőtt országos bajnoki címét nyerte szombaton a Nemzeti Edzés Központban, ráadásul meglehetősen könnyen, összesen hét játékot veszítve az egy hét leforgása alatta.

Az ob új versenyigazgatója, Gulyás István azt tűzte ki célul, hogy a magyar bajnokság rangját mind külsőségeiben, mind pedig színvonalában visszaadják.

A női verseny eredményhirdetése: Viszló Csaba MTSZ elnökségi tag, Erdős György kereskedelmi igazgató,Dallmayr, Kovács Zita, Nagy Adrienn, ifj. Körmöczy Zsuzsa és ifj. Gulyás István - Fotó: Zádor Péter

 

Gy. Szabó Csilla írása * Ha vissza lehetne forgatni az idő kerekét, akkor a Csurgó-Nagy családban pontosan huszonkilenc évet kellene utazni ahhoz, hogy a szombati felnőtt Ob-döntőhöz hasonló pillanatba érkezzünk. 1990-ben nyerte három felnőtt magyar bajnoki címéből az utolsót Csurgó Virág, szeptember 21-én pedig leánya, Nagy Adrienn készült karrierje első egyéni felnőtt döntőjére.  Az MTK 18 esztendős teniszezője átérezve a pillanat jelentőségét, a hozzá hasonlóan utolsó éves junior Kovács Zita (GYAC) ellenében magabiztosan hozta a finálét, s tett újabb lépéseket édesanyja nyomdokában.

− Az első, 15 évesen nyert bajnoki címemre jobban emlékszem, az utolsóról csak annyi maradt meg bennem, hogy Noszály Andi ellen nyertem. De éppen most keresem a régi képeket, hogy délután közösen megnézzük őket, s talán az emlékezés is beindul majd tőle – emlékezett vissza Csurgó Virág, aki a döntőn nem tudott ugyan ott lenni, mégis közös történetük fontos momentumának érzi a mai győzelmet. – Az utódlás kérdése úgy tűnik véglegesen, már a címekben is eldőlt, aminek én örülök a legjobban. Az érzelmi kérdésen túl, szakmailag az a fontos, hogy minden siker növeli a játékosok önbizalmát, így a mai is.

 

nagy es csurgo 29 ev utanMagyar bajnok, 2019 és 1990 - Fotó: Facebook

 

A Nemzeti Edzés Központban, ideális körülmények között megrendezett női felnőtt Ob-döntő egyébként valóban csak önbizalom-erősítőként szolgálhatott a junior Grand Slameket megjárt, párosban Australian Open-győztes Nagy Adrienn számára, hiszen nagyon gyorsan, 6:1, 6:1 arányban verte a torna első kiemeltjét, Kovács Zitát. De ez a könnyedség az egész hetére igaz volt, hiszen összesen öt játékot veszített a döntőig, a finálét követő szavai pedig pontosan igazolták a fenti megállapítást:

− Nagyon örülök, hogy a korábbi páros győzelmeket követően, végre egyesben is felnőtt magyar bajnok lettem, de igazából az előttem álló nemzetközi viadalokra való felkészülésnek fogtam fel a hetet – mondta a mérkőzés után Nagy Adrienn, akire nemcsak a kaposvári 25 ezer dolláros női torna vár, de az érettségi utolsó tantárgyai is. Éppen ezért a nyári nagy korosztályos menetelését követően most nem is fizikálisan, sokkal inkább mentálisan érezte magát fáradtnak. Az előző napi, elődöntőben összeszedett nyaksérülése pedig csak rontotta a helyzetet. Edző-édesapja a meccs előtt éppen ezért azt tartotta kulcskérdésnek, akadályozza-e a pénteken összeszedett húzódás leányát a játékban. – Szerválás közben sajnos nagyon éreztem, de összeszedtem minden erőmet és túltettem magam rajta.

 

adri obA 2019-es esztendő magyar bajnoknője, Nagy Adrienn (MTK) - Fotó: Zádor Péter

 

Döntőbeli ellenfele, Kovács Zita, nem használta ki Adri pillanatnyi gyengeségét, mi több, megnehezíteni sem tudta az MTK fiataljának dolgát. De erre neki is megvolt a magyarázata:

− Szerettem volna a saját játékomat játszani és Adrira kényszeríteni, de ebből semmi nem jött ma össze – értékelt a döntő után a 18. életévét decemberben töltő, győri színekben versenyző Kovács Zita, aki a vereség miatt ugyan szomorkodott, egész hetes teljesítményével azonban elégedett volt. – Az elmúlt félévem közel sem sikerült úgy, ahogy vártam, ezért a döntőbejutás is örömmel töltött el. Persze, szerettem volna sokkal jobb játékkal kirukkolni egy ilyen fontos meccsen, de sajnos nem sikerült.

Nagy Adrienn így nemcsak az országos bajnoki címmel gazdagodott ezen a napon, de a Körmöczy Zsuzsa vándorserleggel is, amelyet a magyar tenisz kiemelkedő női játékosának leánya adott át a fiatal győztesnek.

− Először járok felújítása óta a Nemzeti Edzés Központban és el vagyok ragadtatva a körülményektől. Gyönyörű lett, méltó helyszín az édesanyámról elnevezett női Ob rangjához – szólt elismerően a rendezésről az édesanyja örökségére méltán büszke és azt híven ápoló Körmöczy Zsuzsa, aki a döntő résztvevőivel kapcsolatban is igen tájékozott volt, hiszen a tenisz örök és mindenkire vonatkozó szerelem családjukban.

A férfiak versengése egy másik hazai legendáról, Gulyás Istvánról kapta nevét, s az ő fia is jelen volt a szombati versenynapon, igaz, egészen más szerepkörben. A NEK U16-os és U18-as szövetségi edzője, ifj. Gulyás István lett idén az országos bajnokság versenyigazgatója, aki személyes érintettsége révén, különleges lendülettel vetette magát a szervezésbe.

− Legfontosabb célom, hogy az országos bajnokság rangja emelkedjen, s bár idén még csak kis lépéseket tudtunk tenni efelé, jövőre már nagyobb változtatásokat tervezünk – vallotta be Gulyás István, aki két évre kapta meg a megbízatást, s a döntőkre megszervezett labdaszedő gyerekek már neki köszönhették a meghívást. Az egykori kiváló játékos azonban szakmai téren sem elégedett a jelenlegi helyzettel, s bár elismeri, hogy a teniszben a felnőttjátékosok számára a saját boldogulásuk a legfontosabb, azért a részvételi kedvet lehetne fokozni.

– A következő országos bajnokságig hosszabb felkészülési időm lesz, mint volt most, éppen ezért szponzorok bevonásában is gondolkodom a pénzdíj emelése érdekében. Számomra örömteli volt idén a fiatalok részvétele és sikere, hiszen korosztályuk legjobbjai jutottak el az elődöntőkig, döntőkig. De az ő érdekük is azt szolgálná, ha a legjobbak is itt lennének, hiszen így tudnának csak igazán hasznos tapasztalatokat gyűjteni. A folytatást illetően saját ötleteim mellé a kollégákét is várom, mindannyiunk közös ügye, hogy a magyar tenisz két kiemelkedő egyéniségének nevét viselő országos bajnokság, minden téren méltó legyen a nagy elődökhöz.

FaLang translation system by Faboba
Federer és Nadal

Pályakereső